TÖRTÉNETÜNK

2015. januárjában Zuglóban egy kötetlen civil fórumot rendeztek egy XIV. kerületi Waldorf-iskola létrehozásával kapcsolatban, melyen kb. 200 érdeklődő vett részt. Ezen érdeklődök csoportjából a később egyre rendszeresebbé váló találkozók során nőtt ki egy elkötelezett szülői csoport, mely feladatául tűzte ki az iskolaalapítást. Ennek fontos lépéseként, hivatalos formába öntve a munkát és a működést, 2015. júniusában létrejött a 14 tagú Zeg-Zug Waldorf Egyesület, melyet 2015. októberben jegyezték be.

Megalakulását követően Egyesületünk első feladata a saját szervezeti és működési struktúrájának kialakítása volt, melynek eredményeként önállóan dolgozó, 4-6 fős munkacsoportok alakultak ki. Ezen csoportok rendszeresen összehívott megbeszéléseken dolgoznak együtt és döntenek az operatív ügyekben, illetve a találkozók között is folyamatosan munkakapcsolatban állnak egymással.
2015. júniusában hivatalosan is felvettük a kapcsolatot a Waldorf Szövetséggel, akik regisztrálták kezdeményezésünket, és később megadták a “Waldorf” névhasználati engedélyt.

Az iskolalalapítást elősegítendő, az Egyesület célul tűzte ki a Waldorf pedagógia mind szélesebb körű népszerűsítését.
Ennek érdekében 2015. őszén egy négyrészes előadássorozatot szerveztünk, melyeken folyamatosan növekvő számú érdeklődő vett részt (összesen 110 fő), akikkel az eseményt követően levelezőlistán, ill. a Facebook oldalunkon tartottuk a kapcsolatot. Hetente tartottunk Waldorf klubot kötetlen beszélgetéssel az érdeklődők számára a Zuglói Civil Házban, ill. olyan segítői rendszert alakítottunk ki, melyben a támogatók konkrét feladatokon keresztül kapcsolódhatnak a munkacsoportok munkájához.

2015 októberében részt vettünk a “Zuglói Civilek Uccája” rendezvényen, novemberben pedig az időközben felkért mentoriskolánk, a Sashalmi Waldorf Iskola adventi Bazárján is bemutatkoztunk.

Csoportunk tagjainak 10-12 fős belső tréningeket is szerveztünk havi rendszerességgel.

Közben a konkrét iskolalapítási feladatokat is mély elkötelezettséggel folytattuk; megtaláltuk alapító-osztálytanítónkat, összeállt a Tanári Kollégium, az iskola berendezkedett az induló, Róna utcai épületében, megszereztük az iskolához szükséges összes engedélyt.

2016. januárjában nagy érdeklődés mellett elkezdődött a többlépcsős felvételi folyamat az induló elsős osztályba, mely végül 26 gyermekkel elkezdte a tanévet 2016. szeptemberében.

A Zugoly Waldorf Általános és Alapfokú Művészeti Iskola a jövőben felmenő rendszerben 8 évfolyamossá fog kialakulni.

Egyesületünk az alapítással kapcsolatos munka után áttért az iskola fenntartói, támogatói feladatainak elvégzésére, ill. továbbra is folyamatos cél a Waldorf-pedagógiával kapcsolatos ismeretterjesztő feladatok ellátása.

CÍM

1141 Budapest, Gödöllői u. 15/A.

Adószám: 18730441-1-42

Bankszámla szám: 16200106-11630539 (MagNet Bank)

Kapcsolat

Kapcsolat

info@zwe.hu
+36 70 387 2648

Zeg-Zug Waldorf Egyesület